A nemsokára megjelenő Linux Mint 19 kiadásban mutatkozik be a Cinnamon 3.8 verziója. Ennek egyik újdonsága, hogy be tudod állítani a hangkimenet szoftveres erősítését akár 150%-ra is, sőt ezt a beállítást a panelen lévő hangerőszabályozóban élvezheted. Eddig ez a szolgáltatás -mármint, a Linux Mint 18.x kiadásban és a korábbi kiadásokban- kisalkalmazásként volt elérhető, melynek neve Sound 150%.
A Cinnamon 3.8 más újdonságairól itt olvashatsz.
Az IceCat a Firefox GNU által módosított verziója. Jelen pillanatban az IceCat forrásból is telepíthető, de egy frissítési forrás felvételével is, ezt mutatom be most. Mindazonáltal ez a forrás a meglehetősen gyenge SHA1 titkosítási algoritmust használja, mint azt a
Előfordulhat, hogy találkozol azzal a jelenséggel, hogy leállítás helyett a rendszer újraindul. Ennek más magyarázatai is lehetnek (--> tesztelés, log fájlok vizsgálata), de érdemes lehet az
Nemrég adtunk hírt a FreeCAD 0.17 Roland verziójának megjelenéséről.
Az alkalmazást háromféle módon telepítheted, és természetesen a GitHub-on fellelhető csomag is minden bizonnyal könnyen lefordul. Én az elsőként említett háromféle telepítést mutatom be.
Jobban szeretem a Virtualbox alkalmazást, de ha a VMware Player 14-es verzióját használnád, mostanában kérheti a GCC 7.2.x verzióját, amely verziónál csak régebbi érhető el a Linux Mint 18.x kiadásban.
A megoldás egy PPA forrás felvétele, majd a GCC 7.2.x telepítése:
A Linux Mint 17.x kiadások alatt a Firefox böngészőt (állítólag) lehetetlen magyar nyelvi kezelőfelülettel használni (netán más, rendszer alapértelmezett nyelvre beállítani), mert ez a remek böngésző következetesen angol nyelven kommunikálna velünk, és bármit is teszünk, nem reagál, makacskodik, hogy azért sem. Mindezen jelenség a Linux Mint 18.x kiadások alatt egyáltalán nem tapasztalható.
Olykor előfordulhat, hogy szükséged van egyedi beállításokra, például bizonyos hardvereket használva, azok beállításait kicsit módosítani szeretnéd, mert valamilyen probléma lépett fel.
Regisztráláskor a https://linuxmint.hu oldalra regisztrálni kívánó felhasználó megad egy e-mail címet, amit leellenőrzünk, és ezután -ha az e-mail címmel semmi gond nincsen- a regisztráció létrejön, és az új felhasználó a Linux Mint Magyar Közösség tagja lesz.
Egy mindennapos történet, az új kernel telepítése https://linuxmint.hu/blog/2018/03/a-legujabb-kernel-telepitese-a-dpkg-segitsegevel
hozta azt, hogy hiányzó grafikus Intel firmware-eket telepítgettem.
Talán nem mindenki ismeri a telepítés módszerét, számukra osztom meg ezt a leírást, amely egy általános példa más, grafikus Intel firmware-ek telepítésére is.
Azt gondolom, kíváncsi lehetsz a legújabb kernel fejlesztésekre, tehát szívesen kipróbálnád a legújabb kernelt, mielőtt az bekerülne támogatott csomagként az általad használt Linux Mint kiadásba. Szögezzük le, a saját felelősséged így telepíteni a kernelt, még akkor is,
-- ha hiba nem igazán szokott történni a legújabb kernel használatánál,
-- és bármikor visszatérhetsz a GRUB menüből a régebbi kernelre, ha mégis hibát tapasztalsz.
A DistroTest.net honlap operációs rendszerek telepítés nélküli, online tesztelésére nyújt lehetőséget. Ez csak egy érdekesség, hiszen például Live-módban szintén tesztelheted a legtöbb GNU/Linux vagy Unix rendszert. Vagy beszélhetünk a különböző virtualizációs lehetőségekről is, melyek közül az egyiket a honlap használja is.
Nincs megkötve a kezed (írja az oldal a bemutatkozásban):
-- használhatod a rendszer összes funkcióját,
-- alkalmazásokat telepíthetsz és tesztelhetsz,
-- vagy törölhetsz rendszer fájlokat, illetve formázhatod a merevlemezt ...