
Idén, július 18-án, ismét részt vehettünk a SysAdminDay-en, a napon, amelyet a rendszergazdák és IT szakemberek tiszteletére szervezett a HWSW. Bár a nemzetközi hagyomány szerint a hónap utolsó péntekjére esne, Magyarországon már évek óta két héttel korábban, idén július 18-át választották a szervezők erre a különleges alkalomra. A rendezvény idén is telt házzal zajlott: többszáz rendszergazda és IT szakember látogatott el az átrendezett helyszínre, hogy előadásokat hallgasson, workshopokon vegyen részt és új ismeretekkel gazdagodjon.
A helyszín tökéletes választás volt: a Duna-parti Budapest Garden több hektáros, zöld területe, idei árnyas oldala ideális helyszínt biztosított az informálódáshoz, a kötetlen beszélgetésekhez és a sörözgetéshez. Már a kapunyitás pillanatától érződött a különleges atmoszféra, hiszen az IT-közösség régi ismerősei találkozhattak egymással és új arcokkal is.
A mi sátraink idén is nagy népszerűségnek örvendtek. Szó esett a Mozilla-termékekről is: a Firefox böngészőről (és annak nagyvállalati ESR verziójáról), a Thunderbird levelezőről és a Common Voice hangadatbázisról, amely a szabad szoftverek közösségét támogatja.
Az érdeklődők bepillantást nyerhettek az OpenStreetMap használatába és szerkesztésébe (a StreetComplete, az OsmAnd, és a MagicEarth), valamint számos más szabad szoftver világába, amelyek mind hozzájárulnak a nyílt forráskódú közösség fejlődéséhez.
Bemutattuk a Linux Mint-et is, amely idén a Windows 10 életciklusának közeledtével izgalmas lehetőségeket kínál a régi gépek megmentésére és további használatára.
A rendszergazdák versenyszelleme sem maradt ki: a kvízeinket közel százan töltötték ki, és – nem meglepő módon – a résztvevők nagy része rendkívül tájékozott volt.
A nap folyamán jó hangulat, szakmai beszélgetések és rengeteg nevetés kísérte a találkozót, bizonyítva, hogy a SysAdminDay nemcsak a munka elismeréséről szól, hanem a közösség összetartó erejéről is.
A rendezvény előadásai is izgalmasak voltak. Balázs Zoltán a CUJO AI-tól bemutatta, hogyan ne IoT-zzünk, vagyis miként kerülhetők el az otthoni és üzleti IoT-eszközök biztonsági csapdái.
Veres-Szentkirályi András előadása a „This is why we can't have nice things” címet viselte, Hentes Sándor pedig a zsarolóvírusokról és incidensekről mesélt, míg Béres Péter az ESET víruslaborból hozott valós eseteket, tanulságokkal és túlélési tippekkel.
A SYSADMINDAY nemcsak a nagyvállalati rendszergazdák találkozóhelye, hanem mindazoké, akik elkötelezettek a szabad szoftverek, a nyílt forráskód és a közösségi tudásmegosztás mellett.
Az eseményen egymás mellé ülhetett egy Arch Linux-rajongó, egy Windows Server-guru, egy BSD-szakértő és egy Mozilla-aktivista – mindenki jól érezte magát, mert közös nyelvet beszéltek: a működő rendszerekét.
Idén sem maradhatott el a stand-up, amelyet Tóth Szabolcs, a Dumaszínház tagja tartott. A humora garantáltan mosolyt csalt minden résztvevő arcára, és a nap végén a nevetés mellett rengeteg új ismeret és inspiráció is gazdagította a résztvevőket.
Az idei képeket itt találjátok...
Összességében a SysAdminDay 2025 ismét bizonyította, hogy a rendszergazdák nemcsak a háttérben dolgozó hősök, hanem egy vidám, szakmai közösség, ahol mindig van mit tanulni, beszélgetni és nevetni.
A rendszeradminisztrátorok - ahogy itthon hívják őket, rendszergazdák vagy IT-üzemeltetők - gondoskodnak a munkahelyek informatikai eszközparkjának zökkenőmentes működéséről, legyen szó nagyvállalati szerverekről vagy irodai alkalmazásokról. Ők azok, akik bármikor rendelkezésre állnak, hogy megoldjanak bármilyen felmerülő technikai problémát - méghozzá azonnal, hiszen a munka nem várhat. És ők azok, akik mindezek ellenére láthatatlanok maradnak, munkájuk gyakran alulértékelt, cégen, illetve a mindennapokon belül pedig alaptalan sztereotípiák élnek róluk, ahogy például ez a népszerű brit komédiasorozatból, a The IT Crowdból is kiderül. A rendszeradminisztrátorok és IT-üzemeltetők elismeréséért több mint 20 éve küzd a sysadminday.com. Kezdeményezésükre minden év júliusának utolsó péntekén világszerte megtartják a világ IT-közösségében méltán népszerű rendszeradminisztrátorok megbecsülésének napját. A hazai SYSADMINDAY a nagy nyári szabadságolásokhoz idomulva, a hivatalos dátumhoz képest két héttel előbb kerül megrendezésre.
Régebbi hangulatvideók:
2022
2021
2015
2018
2020
2016
2019
2017
