A telepítéssel lenne problémám. Mi köze van a "Multimédia kódek"nek, a Secure Boot-hoz? Jobb, érthetőbb lenne a "Külső fejlesztők programjainak engedélyezése".
#1
Pont ez a bajom! Csak akkor engedi a Secure Boot kulcsot létrehozni, ha elötte engedélyezem a Multimédia kódekeket. Pedig ez két egymástól független dolog. Írja is, hogy ehhez "Harmadik féltől származó illesztőprogram" szükséges. Vagyis ez nem csak a licence problémás kódekeket engedélyezi, hanem sok minden mást is.
Igaz, lehetne kejjebb tenni , és nem behúzással a az alsó szakaszt, mert így úgy néz ki, minhta az is a kodek témához tartozna.
Tehát a kodek az egy dolog, az uefi kulcs egy másik, de merem gondolni, az emberek 99%-a azt sem tudja mi az.
#3
A legfrissebb 22.1 telepítőjében találkoztam vele.
Továbblépve a telepítőben találtam még 2 problémát. Ha külső USB lemez is van a laptopra dugva, alapból oda telepítené:
Ami nem lenne baj, ha a "Meghajtóválasztó" menüben vissza tudnám állítani a belső meghajtóra. De nem tudom. A belső meghajtót csak akkor ajánlja fel, ha fizikailag eltávolítom a külső meghajtót, és úgy indítom a telepítőt.
A 3. hiba az lenne, hogy ilyenkor (a külső meghajtót választva) sem megy tovább a telepítés, ha a belső (Windows-os) meghajtón be van kapcsolva a Bitlocker. Pedig ilyenkor az lenne a logikus, hogy a külső meghajtóra tesz mindent, a rendszerbetöltőt is. Hiszen az USB lemez teljesen független a belső meghajtótól, és hogy titkosítva van-e vagy sem. Abból egy bármelyik gépre rádugható, indítható, hordozható rendszert kéne kapjak.
Nagyon nem értem a problémádat. Külső lemezre akarsz egy Mintet egy olyan számitógépre, ahol a Windows a belső lemezen van. Eddig értem, de azt már nem, hogy a telepitőnek miért azt pontját választod, Linux Mint telepitése Windows Boot Manager mellé, hiszen nem is oda akarod telepíteni. Így az általad felvetett összes probléma - nem probléma. Javaslom a Linux Mint kézikönyv (2024) telepitéssel foglalkozó részének áttekintését.
Amikor azt választom, hogy a Windows mellé települjön, és tovább lépek, egyből a külső meghajtót választja ki. Nem is tudom lebeszélni erről, mert a "Meghajtóválasztó"ban nem ajánl fel mást, nincs ott a belső meghajtó. Tehát nem az én döntésem, hogy külső meghajtóra kerüljön. Ez szerintem bug.
Utánna már csak "vergődtem mint hal a parton", hogy hová vezet ez. Pl. értelmezhetem úgy is, hogy úgy akarja a Windows mellé telepíteni, hogy a Windows marad érintetlenül a belső meghajtón, de szívesen feltelepíti nekem a külső meghajtóra. Hiszen csak a külső meghajtót ajánlotta fel erre a célra.
Valószínűleg, ha nem lenne bekapcsolva a Bitlocker, még fel is települt volna a külső meghajtóra. Azonban ekkor a belső meghajtóra telepítette volna a grub-ot, és az EFI bejegyzést. Vagyis csak ezen a gépen tudnám elindítani, nem lenne hordozható, mint a live rendszer.
A teljes külső meghajtót nem áldozom fel, fontos fájlok mentései vannak rajt.

#6
Lehet- Szerintem ha Windows mellé akarod telepíteni, akkor semmiféle külső lemezt nem kell csatolnod. Ha a külső lemezre akarod, akkor meg nem a Windows mellé telepíted és nem ezt a menüpontot kell választani, változatlanul nem értem ezt a választást.
Nálam is van Windows a lapos belső tárhelyén és vagy 10 különböző Linux külső SSD-n.
Amikor azt választom, hogy a Windows mellé települjön, és tovább lépek, egyből a külső meghajtót választja ki. Nem is tudom lebeszélni erről, mert a "Meghajtóválasztó"ban nem ajánl fel mást, nincs ott a belső meghajtó. Tehát nem az én döntésem, hogy külső meghajtóra kerüljön. Ez szerintem bug.
Utánna már csak "vergődtem mint hal a parton", hogy hová vezet ez. Pl. értelmezhetem úgy is, hogy úgy akarja a Windows mellé telepíteni, hogy a Windows marad érintetlenül a belső meghajtón, de szívesen feltelepíti nekem a külső meghajtóra. Hiszen csak a külső meghajtót ajánlotta fel erre a célra.
Valószínűleg, ha nem lenne bekapcsolva a Bitlocker, még fel is települt volna a külső meghajtóra. Azonban ekkor a belső meghajtóra telepítette volna a grub-ot, és az EFI bejegyzést. Vagyis csak ezen a gépen tudnám elindítani, nem lenne hordozható, mint a live rendszer.
A teljes külső meghajtót nem áldozom fel, fontos fájlok mentései vannak rajt.
Nem is akarok semmiféle külső lemezt csatolni. "Asztali" laptop, egy külső adat/mentés lemez mindig rá van dugva. Tehát az alap felállás az, hogy van a laptop a belső meghajtójával, és egy rádugott USB meghajtóval.
Amikor elérek a telepítőben a "Telepítés típusa" ablakhoz, ott a "Windows mellé" opciót választom, mert most Windows van a laptopon, és meg is akarom őrizni. A következő lépéssel van a gond. Bejön a fent linkelt ablak, ahol a külső meghajtót mutatja. Mivel ez így nem jó, beállítanám a belső meghajtóra, de nem engedi. A leghajtóválasztóban csak a külső meghajtót listázza, mintha nem is létezne több meghajtó.
De!
Ha kilépek a telepítőből (a live Mint-ből nem), kihúzom az USB meghajtót, és újra elindítom a telepítőt, már jó lesz. A Windows mellé opció választása után, már mutatja a belső meghajtót. Vagyis az USB meghajtó jelenléte úgy összezavarja a telepítőt, hogy nem működik jól a Meghajtóválasztó menüpontja.
#8
Végre értem, most a "De!" utáni rész megvilágositott, bár azt még mindig nem értem, hogy hogyan jött ide "Abból egy bármelyik gépre rádugható, indítható, hordozható rendszert kéne kapjak."
Valószinűleg valami Windows beállítás blokkolja a telepitőt, vagy a laposnak van valami faramuci BIOS beállítása.
Nem is akarok semmiféle külső lemezt csatolni. "Asztali" laptop, egy külső adat/mentés lemez mindig rá van dugva. Tehát az alap felállás az, hogy van a laptop a belső meghajtójával, és egy rádugott USB meghajtóval.
Amikor elérek a telepítőben a "Telepítés típusa" ablakhoz, ott a "Windows mellé" opciót választom, mert most Windows van a laptopon, és meg is akarom őrizni. A következő lépéssel van a gond. Bejön a fent linkelt ablak, ahol a külső meghajtót mutatja. Mivel ez így nem jó, beállítanám a belső meghajtóra, de nem engedi. A leghajtóválasztóban csak a külső meghajtót listázza, mintha nem is létezne több meghajtó.
De!
Ha kilépek a telepítőből (a live Mint-ből nem), kihúzom az USB meghajtót, és újra elindítom a telepítőt, már jó lesz. A Windows mellé opció választása után, már mutatja a belső meghajtót. Vagyis az USB meghajtó jelenléte úgy összezavarja a telepítőt, hogy nem működik jól a Meghajtóválasztó menüpontja.
- Ha valami Windows beállítás blokkolja, akkor USB meghajtó nélkül miért nem blokkolja? (Mondom, csak a telepítőből lépek ki, a live rendszer futva marad, tehát nincs se újraindítás, Windows-ba visszatérés, se semmi.)
- Valami faramuci BIOS beállítás még talán lehetne, de a rendszer akkor is látja a belső meghajtót. Ennek ellenére csak a külső meghajtót ajánlja fel.
#8 Végre értem, most a "De!" utáni rész megvilágositott, bár azt még mindig nem értem, hogy hogyan jött ide "Abból egy bármelyik gépre rádugható, indítható, hordozható rendszert kéne kapjak."
Valószinűleg valami Windows beállítás blokkolja a telepitőt, vagy a laposnak van valami faramuci BIOS beállítása.
Nem most, de kb. nem régen egy olyan 2 TB SSD-re akartam telepíteni, amiből 1 TB-t elfoglalt a windows a maga 4 partícióhával, és volt 1 TB üres terület.
Telepítés Windows mellé: mindenáron össze akarta nyomni a windows partíciót, nem érdekelte, hogy van 1 TB üres hely az SSD-n
Valami más: kiválsztva az üres helyet, partíció, fájlrendszer létrehozása - > 1 MB-s particíót csinált, amire nem sikerült teltelepülnie.
Gparteddel létre kellett hozni partíciót, arra telepíteni...
(ez be van jelentve, de azóta sem kaptam üzenetet githubtól)

Azt reméltem itt segítséget kapok a hiba bejelentéséhez. Rossz tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban. Pl. volt olyan hiba, amit visszaigazoltak, hogy valóban nem megfelelően működik. Majd a következő értesítést évekkel később kaptam, miszerint az adott verzió támogatása befejeződött, zárják a hibajegyet. Vagyis érdemben nem foglalkoztak vele.
#14
Lehetni lehet, de akkor is nekiáll egy db. 1 MB-s partíciónak. De egyébként régebb volt olyan állapota is a telepítőnek, amikor ez volt a baja, akkor fel sem ajánlotta a Windows partíció össze shrinkelését, hanem egy kiterjesztett partíciót (nem primary-t) hozott létre, oszt arra települt.
Nem lehet, hogy a particiók száma kavar be, és nem veszi figyelembe, hogy gpt-ről van szó?
A Bitlocker bekapcsolásakor ki lehet választani a teljes meghajtó titkosítását. Ha letitkosítottad a teljes meghajtót, akkor arra soha nem fogsz tudni Linuxot telepíteni, amíg titkosítás alatt van. Látni láthatja a particiót, ám, amikor azokat a particiókat listázza, amelyekre telepíthető, akkor nem fogja a titkosított particiót kilistázni. A Bitlocker egy Microsoft találmány, a windows brutálisan gyenge biztonságának az áthidalására. Használata csak nagy körültekintéssel javasolt, mivel könnyen blokkolás lehet a vége. A bilocker által blokkolt particiók visszafejtését még a legnagyobb adatmentő vállalatok sem vállalják. Pont most hétfőn beszéltem egy szervízessel erről. Elmesélte, hogy bitlockeres gépet nem is vállalhatnak, mert pl egy alaplap csere esetén nem fog többet elinduli a rendszer, mert a Bitlocker blokkolja az adatokat. Engem is felhívott a szervíz, mielőtt kijött, hogy amielőtt kijönnek kapcsoljam ki a Bitlockert. Mondom neki Linux van a gépemen, így nincs Bitlocker. Egzet mosolyogtunk ezen és ment az élet tovább. :)
Szóval ha a bitlocker titkosítás a teljes SSD-re szól, akkor arra nem fogsz tudni Linuxot telepíteni.
#17
Azért ez egy költői túlzás "A Bitlocker egy Microsoft találmány, a windows brutálisan gyenge biztonságának az áthidalására". A jelenleg legbiztonságosabb titkosítási forma, akaratlanul vannak olyan rendőri kapcsolataim, informatikai/igazságügyi szakértők, akik azt mondták, hogy ezt az egyet nem tudják semmilyen eszközzel feltörni, az összes többit igen. Vannak olyan céges/egyéb adatok, amiért érdemes bitlockert használni. Más kérdés, hogy a felhasználók nem értik/tudják használni, vagy bekapcsolják, vagy a win11 bekapcsolja friss telepítésnél, semmilyen kulcsot nem mentenek el, vagy nem tudják a saját MS fiókjuk adatait, utána meg megy a sírás, zokogás, ha alaplap szintű gond van a géppel. Napi szinten látjuk ezt a szervizben. És lehet vállalni alaplapcserét, csak tájékoztatni kell az ügyfelet, hogy elveszít minden adatot.
"Szóval ha a bitlocker titkosítás a teljes SSD-re szól, akkor arra nem fogsz tudni Linuxot telepíteni." Miért ne lehetne? A Windows-ban levő eszközökkel nem tudja max. megcsinálni. A Windows nem pusztul el, ha átméretezed a Bitlockeres részt (a partíciót levő adatokat titkosítja), vagy mellé telepítesz. Csak kell egy üres területet csinálni... Rengetegszer méreteztünk át Bitlockeres partíciót, mert vagy kevés volt a hely, vagy akart egy "D"-t.
Itt egy link, ahol Bitlockeres Windows mellé telepítettek Ubuntut. Alapvetően a valami mást kell választani.. Legegyszerűbb metódus, ha egy partíció nélküli üres részt csinál az ember előre (átméretezéssel akár - GParted), és utána telepítésnél szépen kézzel megadja az EFI - SWAP - / méreteket. Én legalább is így csináltam. Így a GRUB nem bántja a Windows Boot Managert, és ha kell a Linux, akkor F12-vel (vagy kinél mi a Boot menü) indulok és kiválasztom a Linuxot. A Secure Boot-ot is simán belehet állítani. A külső meghajtó keverést én sem értem.
A Bitlocker bekapcsolásakor ki lehet választani a teljes meghajtó titkosítását. Ha letitkosítottad a teljes meghajtót, akkor arra soha nem fogsz tudni Linuxot telepíteni, amíg titkosítás alatt van. Látni láthatja a particiót, ám, amikor azokat a particiókat listázza, amelyekre telepíthető, akkor nem fogja a titkosított particiót kilistázni. A Bitlocker egy Microsoft találmány, a windows brutálisan gyenge biztonságának az áthidalására. Használata csak nagy körültekintéssel javasolt, mivel könnyen blokkolás lehet a vége. A bilocker által blokkolt particiók visszafejtését még a legnagyobb adatmentő vállalatok sem vállalják. Pont most hétfőn beszéltem egy szervízessel erről. Elmesélte, hogy bitlockeres gépet nem is vállalhatnak, mert pl egy alaplap csere esetén nem fog többet elinduli a rendszer, mert a Bitlocker blokkolja az adatokat. Engem is felhívott a szervíz, mielőtt kijött, hogy amielőtt kijönnek kapcsoljam ki a Bitlockert. Mondom neki Linux van a gépemen, így nincs Bitlocker. Egzet mosolyogtunk ezen és ment az élet tovább. :)
Szóval ha a bitlocker titkosítás a teljes SSD-re szól, akkor arra nem fogsz tudni Linuxot telepíteni.
#18
Melyik része a túlzás?! Hogy ez egy Microsoft találmány vagy, hogy a windows nem biztonságos?! :) Én nem a Bitlockerre írtam, hogy nem biztonságos :) Hisz írtam, hogy nincs olyan adatmentő cég, aki vállalja a Bitlocker által blokkolt adatok visszafejtését :) Persze átvitt értelembe, és közvetetten nem biztonságos. Nem az adatokra nézve, hanem a felhasználóra, az általad írt okok miatt. Hogy elfelejtjük a kulcsot, és/vagy a Microsoft fiókunk. (Én magamat ismerve nem vállalnám be a használatát azt tudom. Nem vállalnám a fent említett kockázatokat.)
NEm ismerjük az előzményeket, de a kérdezőt megkérdezném, hogy biztos, hogy kell ez neki, mármint a Bitlocker?! Ha olyan fontos és értékes adatokat tartalmazna a gép, amikre így kell vigyázni, és kell hozzájuk a windows, akkor nem tennél rá linuxot, nem kockáztatnál. Más géppel kisérletezgetnél. Ezt meghagynád windowsosnak.
#17 Azért ez egy költői túlzás "A Bitlocker egy Microsoft találmány, a windows brutálisan gyenge biztonságának az áthidalására". A jelenleg legbiztonságosabb titkosítási forma, akaratlanul vannak olyan rendőri kapcsolataim, informatikai/igazságügyi szakértők, akik azt mondták, hogy ezt az egyet nem tudják semmilyen eszközzel feltörni, az összes többit igen. Vannak olyan céges/egyéb adatok, amiért érdemes bitlockert használni. Más kérdés, hogy a felhasználók nem értik/tudják használni, vagy bekapcsolják, vagy a win11 bekapcsolja friss telepítésnél, semmilyen kulcsot nem mentenek el, vagy nem tudják a saját MS fiókjuk adatait, utána meg megy a sírás, zokogás, ha alaplap szintű gond van a géppel. Napi szinten látjuk ezt a szervizben. És lehet vállalni alaplapcserét, csak tájékoztatni kell az ügyfelet, hogy elveszít minden adatot.
"Szóval ha a bitlocker titkosítás a teljes SSD-re szól, akkor arra nem fogsz tudni Linuxot telepíteni." Miért ne lehetne? A Windows-ban levő eszközökkel nem tudja max. megcsinálni. A Windows nem pusztul el, ha átméretezed a Bitlockeres részt (a partíciót levő adatokat titkosítja), vagy mellé telepítesz. Csak kell egy üres területet csinálni... Rengetegszer méreteztünk át Bitlockeres partíciót, mert vagy kevés volt a hely, vagy akart egy "D"-t.
Itt egy link, ahol Bitlockeres Windows mellé telepítettek Ubuntut. Alapvetően a valami mást kell választani.. Legegyszerűbb metódus, ha egy partíció nélküli üres részt csinál az ember előre (átméretezéssel akár - GParted), és utána telepítésnél szépen kézzel megadja az EFI - SWAP - / méreteket. Én legalább is így csináltam. Így a GRUB nem bántja a Windows Boot Managert, és ha kell a Linux, akkor F12-vel (vagy kinél mi a Boot menü) indulok és kiválasztom a Linuxot. A Secure Boot-ot is simán belehet állítani. A külső meghajtó keverést én sem értem.
A Microsoft a kedden kiadott szokásos havi foltcsomagjában nem csak több tucat - részben hackerek által már jelenleg is kihasznált - sebezhetőséget zárt le, de néhány nem biztonsági jellegű hibát is javított. Ezek között volt az a probléma is, ami tavaly nyár vége óta keserítette meg azok életét, akik a Windows 11-et Linux-szal felváltva szerették volna használni egy gépen.
A cég által 2024 augusztusában kiadott hasonló havi foltcsomag ugyanis elrontotta az ún. dual boot funkciót a Windows 11 rendszerbetöltőjében. Ennek köszönhetően számos Linux disztribúció - köztük a Debian, az Ubuntu, a Linux Mint, a Zorin OS és a Puppy Linux - együttfuttatása is gyakorlatilag lehetetlenné vált a redmondi szoftverrel.
#17
Nem tudok a kérdésedre válaszolni, nem néztem. De ha a a bitlocker miatt nem listázta, akkor miért ajánlotta fel akkor, ha nem volt rajt USB meghajtó?!
Azóta már biztosan titkosítva lett, de akkor is csak utólag figyelmeztet. Ha mégis elfogadtam a külső lemezre telepítést, akkor a következő lépésben kapok egy QR kódos figyelmeztetést, hogy szedjem le a titkosítást.
De!
Most direkt reseteltem a BIOS-t, így ki van kapcsolva a TPM, és a Secure boot is. Rajta a friss ropogós Windows 11. Ennek ellenére nem akarja!
Ugyanúgy a "Windows mellé" opciót választom, de most nem a szokásos meghajtó választó/partíció lecsípő ablak következik, hanem csak módosítja a külső USB meghajtó partíciós tábláját! Vagyis ilyenkor is esélytelen a belső meghajtóra, a Windows mellé telepíteni.
Egész egyszerűen meghülyül az USB meghajtótól.
A Bitlocker bekapcsolásakor ki lehet választani a teljes meghajtó titkosítását. Ha letitkosítottad a teljes meghajtót, akkor arra soha nem fogsz tudni Linuxot telepíteni, amíg titkosítás alatt van. Látni láthatja a particiót, ám, amikor azokat a particiókat listázza, amelyekre telepíthető, akkor nem fogja a titkosított particiót kilistázni. A Bitlocker egy Microsoft találmány, a windows brutálisan gyenge biztonságának az áthidalására. Használata csak nagy körültekintéssel javasolt, mivel könnyen blokkolás lehet a vége. A bilocker által blokkolt particiók visszafejtését még a legnagyobb adatmentő vállalatok sem vállalják. Pont most hétfőn beszéltem egy szervízessel erről. Elmesélte, hogy bitlockeres gépet nem is vállalhatnak, mert pl egy alaplap csere esetén nem fog többet elinduli a rendszer, mert a Bitlocker blokkolja az adatokat. Engem is felhívott a szervíz, mielőtt kijött, hogy amielőtt kijönnek kapcsoljam ki a Bitlockert. Mondom neki Linux van a gépemen, így nincs Bitlocker. Egzet mosolyogtunk ezen és ment az élet tovább. :)
Szóval ha a bitlocker titkosítás a teljes SSD-re szól, akkor arra nem fogsz tudni Linuxot telepíteni.
#21
Teljesen őszintén megmondom neked, hogy se én, se itt többen (ahogy olvastam) nem értjük a külső meghajtó dolgot, minek van egyáltalán rádugva? Miért kellene rádugva lennie telepítésnél? Vagy te magyarázol rosszul, vagy én értelmezem rosszul...
#17 Nem tudok a kérdésedre válaszolni, nem néztem. De ha a a bitlocker miatt nem listázta, akkor miért ajánlotta fel akkor, ha nem volt rajt USB meghajtó?!
Azóta már biztosan titkosítva lett, de akkor is csak utólag figyelmeztet. Ha mégis elfogadtam a külső lemezre telepítést, akkor a következő lépésben kapok egy QR kódos figyelmeztetést, hogy szedjem le a titkosítást.
De!
Most direkt reseteltem a BIOS-t, így ki van kapcsolva a TPM, és a Secure boot is. Rajta a friss ropogós Windows 11. Ennek ellenére nem akarja!
Ugyanúgy a "Windows mellé" opciót választom, de most nem a szokásos meghajtó választó/partíció lecsípő ablak következik, hanem csak módosítja a külső USB meghajtó partíciós tábláját! Vagyis ilyenkor is esélytelen a belső meghajtóra, a Windows mellé telepíteni.
Értem én, hogy láthatóan úgy nem megy neki. Az, hogy kihúzom, az a probléma elfedése, nem pedig a megoldása.
Pl. a Debian telepítőt nem hozza zavarba, ha rá van dugva az USB meghajtó:
Ezt várnám el a Mint telepítőtől is.
#21 Teljesen őszintén megmondom neked, hogy se én, se itt többen (ahogy olvastam) nem értjük a külső meghajtó dolgot, minek van egyáltalán rádugva? Miért kellene rádugva lennie telepítésnél? Vagy te magyarázol rosszul, vagy én értelmezem rosszul...
Nem ahhoz van köze
Beküldte T.István -
Értékelés:
Igaz, lehetne kejjebb tenni , és nem behúzással a az alsó szakaszt, mert így úgy néz ki, minhta az is a kodek témához tartozna.
Tehát a kodek az egy dolog, az uefi kulcs egy másik, de merem gondolni, az emberek 99%-a azt sem tudja mi az.
Nem ahhoz van köze
Beküldte cigam -
Értékelés:
Értem a problémát, melyik
Beküldte kami911 -
Értékelés:
Értem a problémát, melyik verzióban van ez?
Plusz hibákat is találtam
Beküldte cigam -
Értékelés:
Továbblépve a telepítőben találtam még 2 problémát. Ha külső USB lemez is van a laptopra dugva, alapból oda telepítené:
Ami nem lenne baj, ha a "Meghajtóválasztó" menüben vissza tudnám állítani a belső meghajtóra. De nem tudom. A belső meghajtót csak akkor ajánlja fel, ha fizikailag eltávolítom a külső meghajtót, és úgy indítom a telepítőt.
A 3. hiba az lenne, hogy ilyenkor (a külső meghajtót választva) sem megy tovább a telepítés, ha a belső (Windows-os) meghajtón be van kapcsolva a Bitlocker. Pedig ilyenkor az lenne a logikus, hogy a külső meghajtóra tesz mindent, a rendszerbetöltőt is. Hiszen az USB lemez teljesen független a belső meghajtótól, és hogy titkosítva van-e vagy sem. Abból egy bármelyik gépre rádugható, indítható, hordozható rendszert kéne kapjak.
Telepítő probléma
Beküldte atime -
Értékelés:
Nagyon nem értem a problémádat. Külső lemezre akarsz egy Mintet egy olyan számitógépre, ahol a Windows a belső lemezen van. Eddig értem, de azt már nem, hogy a telepitőnek miért azt pontját választod, Linux Mint telepitése Windows Boot Manager mellé, hiszen nem is oda akarod telepíteni. Így az általad felvetett összes probléma - nem probléma. Javaslom a Linux Mint kézikönyv (2024) telepitéssel foglalkozó részének áttekintését.
Telepítő probléma
Beküldte cigam -
Értékelés:
Nem, félreértettél.
Amikor azt választom, hogy a Windows mellé települjön, és tovább lépek, egyből a külső meghajtót választja ki. Nem is tudom lebeszélni erről, mert a "Meghajtóválasztó"ban nem ajánl fel mást, nincs ott a belső meghajtó. Tehát nem az én döntésem, hogy külső meghajtóra kerüljön. Ez szerintem bug.
Utánna már csak "vergődtem mint hal a parton", hogy hová vezet ez. Pl. értelmezhetem úgy is, hogy úgy akarja a Windows mellé telepíteni, hogy a Windows marad érintetlenül a belső meghajtón, de szívesen feltelepíti nekem a külső meghajtóra. Hiszen csak a külső meghajtót ajánlotta fel erre a célra.
Valószínűleg, ha nem lenne bekapcsolva a Bitlocker, még fel is települt volna a külső meghajtóra. Azonban ekkor a belső meghajtóra telepítette volna a grub-ot, és az EFI bejegyzést. Vagyis csak ezen a gépen tudnám elindítani, nem lenne hordozható, mint a live rendszer.
A teljes külső meghajtót nem áldozom fel, fontos fájlok mentései vannak rajt.
Telepítő probléma
Beküldte atime -
Értékelés:
Nálam is van Windows a lapos belső tárhelyén és vagy 10 különböző Linux külső SSD-n.
Nem is akarok semmiféle külső
Beküldte cigam -
Értékelés:
Nem is akarok semmiféle külső lemezt csatolni. "Asztali" laptop, egy külső adat/mentés lemez mindig rá van dugva. Tehát az alap felállás az, hogy van a laptop a belső meghajtójával, és egy rádugott USB meghajtóval.
Amikor elérek a telepítőben a "Telepítés típusa" ablakhoz, ott a "Windows mellé" opciót választom, mert most Windows van a laptopon, és meg is akarom őrizni. A következő lépéssel van a gond. Bejön a fent linkelt ablak, ahol a külső meghajtót mutatja. Mivel ez így nem jó, beállítanám a belső meghajtóra, de nem engedi. A leghajtóválasztóban csak a külső meghajtót listázza, mintha nem is létezne több meghajtó.
De!
Ha kilépek a telepítőből (a live Mint-ből nem), kihúzom az USB meghajtót, és újra elindítom a telepítőt, már jó lesz. A Windows mellé opció választása után, már mutatja a belső meghajtót. Vagyis az USB meghajtó jelenléte úgy összezavarja a telepítőt, hogy nem működik jól a Meghajtóválasztó menüpontja.
Remélem így már érthető a probléma!
Nem is akarok semmiféle külső
Beküldte atime -
Értékelés:
Valószinűleg valami Windows beállítás blokkolja a telepitőt, vagy a laposnak van valami faramuci BIOS beállítása.
#9
Beküldte cigam -
Értékelés:
Szuper, haladunk! Ez azért nem valószínű, mert
- Ha valami Windows beállítás blokkolja, akkor USB meghajtó nélkül miért nem blokkolja? (Mondom, csak a telepítőből lépek ki, a live rendszer futva marad, tehát nincs se újraindítás, Windows-ba visszatérés, se semmi.)
- Valami faramuci BIOS beállítás még talán lehetne, de a rendszer akkor is látja a belső meghajtót. Ennek ellenére csak a külső meghajtót ajánlja fel.
Kép:
Furcsa minden estre
Beküldte T.István -
Értékelés:
Nem most, de kb. nem régen egy olyan 2 TB SSD-re akartam telepíteni, amiből 1 TB-t elfoglalt a windows a maga 4 partícióhával, és volt 1 TB üres terület.
Telepítés Windows mellé: mindenáron össze akarta nyomni a windows partíciót, nem érdekelte, hogy van 1 TB üres hely az SSD-n
Valami más: kiválsztva az üres helyet, partíció, fájlrendszer létrehozása - > 1 MB-s particíót csinált, amire nem sikerült teltelepülnie.
Gparteddel létre kellett hozni partíciót, arra telepíteni...
(ez be van jelentve, de azóta sem kaptam üzenetet githubtól)
Furcsa minden estre
Beküldte kami911 -
Értékelés:
Furcsa minden estre
Beküldte cigam -
Értékelés:
https://github.com/linuxmint/ubiquity/issues/82
Ha nem tévedek nagyot, akkor ez az:Azt reméltem itt segítséget kapok a hiba bejelentéséhez. Rossz tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban. Pl. volt olyan hiba, amit visszaigazoltak, hogy valóban nem megfelelően működik. Majd a következő értesítést évekkel később kaptam, miszerint az adott verzió támogatása befejeződött, zárják a hibajegyet. Vagyis érdemben nem foglalkoztak vele.
Nem lehet, hogy a particiók
Beküldte kami911 -
Értékelés:
Nem lehet, hogy a particiók száma kavar be, és nem veszi figyelembe, hogy gpt-ről van szó?
Nem lehet, hogy a particiók
Beküldte T.István -
Értékelés:
Bejelentettem hibára, remélem
Beküldte cigam -
Értékelés:
Bejelentettem hibára, remélem kezdenek vele valamit.
Nincs titkosítva a teljes meghajtó?
Beküldte Soolt -
Értékelés:
A Bitlocker bekapcsolásakor ki lehet választani a teljes meghajtó titkosítását. Ha letitkosítottad a teljes meghajtót, akkor arra soha nem fogsz tudni Linuxot telepíteni, amíg titkosítás alatt van. Látni láthatja a particiót, ám, amikor azokat a particiókat listázza, amelyekre telepíthető, akkor nem fogja a titkosított particiót kilistázni. A Bitlocker egy Microsoft találmány, a windows brutálisan gyenge biztonságának az áthidalására. Használata csak nagy körültekintéssel javasolt, mivel könnyen blokkolás lehet a vége. A bilocker által blokkolt particiók visszafejtését még a legnagyobb adatmentő vállalatok sem vállalják. Pont most hétfőn beszéltem egy szervízessel erről. Elmesélte, hogy bitlockeres gépet nem is vállalhatnak, mert pl egy alaplap csere esetén nem fog többet elinduli a rendszer, mert a Bitlocker blokkolja az adatokat. Engem is felhívott a szervíz, mielőtt kijött, hogy amielőtt kijönnek kapcsoljam ki a Bitlockert. Mondom neki Linux van a gépemen, így nincs Bitlocker. Egzet mosolyogtunk ezen és ment az élet tovább. :)
Szóval ha a bitlocker titkosítás a teljes SSD-re szól, akkor arra nem fogsz tudni Linuxot telepíteni.
Bitlocker
Beküldte magic-box -
Értékelés:
"Szóval ha a bitlocker titkosítás a teljes SSD-re szól, akkor arra nem fogsz tudni Linuxot telepíteni." Miért ne lehetne? A Windows-ban levő eszközökkel nem tudja max. megcsinálni. A Windows nem pusztul el, ha átméretezed a Bitlockeres részt (a partíciót levő adatokat titkosítja), vagy mellé telepítesz. Csak kell egy üres területet csinálni... Rengetegszer méreteztünk át Bitlockeres partíciót, mert vagy kevés volt a hely, vagy akart egy "D"-t.
Példa, hogy hogyan...
Itt egy link, ahol Bitlockeres Windows mellé telepítettek Ubuntut. Alapvetően a valami mást kell választani.. Legegyszerűbb metódus, ha egy partíció nélküli üres részt csinál az ember előre (átméretezéssel akár - GParted), és utána telepítésnél szépen kézzel megadja az EFI - SWAP - / méreteket. Én legalább is így csináltam. Így a GRUB nem bántja a Windows Boot Managert, és ha kell a Linux, akkor F12-vel (vagy kinél mi a Boot menü) indulok és kiválasztom a Linuxot. A Secure Boot-ot is simán belehet állítani. A külső meghajtó keverést én sem értem.
Bitlocker
Beküldte Soolt -
Értékelés:
Melyik része a túlzás?! Hogy ez egy Microsoft találmány vagy, hogy a windows nem biztonságos?! :) Én nem a Bitlockerre írtam, hogy nem biztonságos :) Hisz írtam, hogy nincs olyan adatmentő cég, aki vállalja a Bitlocker által blokkolt adatok visszafejtését :) Persze átvitt értelembe, és közvetetten nem biztonságos. Nem az adatokra nézve, hanem a felhasználóra, az általad írt okok miatt. Hogy elfelejtjük a kulcsot, és/vagy a Microsoft fiókunk. (Én magamat ismerve nem vállalnám be a használatát azt tudom. Nem vállalnám a fent említett kockázatokat.)
NEm ismerjük az előzményeket, de a kérdezőt megkérdezném, hogy biztos, hogy kell ez neki, mármint a Bitlocker?! Ha olyan fontos és értékes adatokat tartalmazna a gép, amikre így kell vigyázni, és kell hozzájuk a windows, akkor nem tennél rá linuxot, nem kockáztatnál. Más géppel kisérletezgetnél. Ezt meghagynád windowsosnak.
Win11 dualboot bug
Beküldte Soolt -
Értékelés:
Nézzétek mit olvastam a pcforumon? Win 11 dual boot bug
Nincs titkosítva a teljes meghajtó?
Beküldte cigam -
Értékelés:
Azóta már biztosan titkosítva lett, de akkor is csak utólag figyelmeztet. Ha mégis elfogadtam a külső lemezre telepítést, akkor a következő lépésben kapok egy QR kódos figyelmeztetést, hogy szedjem le a titkosítást.
De!
Most direkt reseteltem a BIOS-t, így ki van kapcsolva a TPM, és a Secure boot is. Rajta a friss ropogós Windows 11. Ennek ellenére nem akarja!
Ugyanúgy a "Windows mellé" opciót választom, de most nem a szokásos meghajtó választó/partíció lecsípő ablak következik, hanem csak módosítja a külső USB meghajtó partíciós tábláját! Vagyis ilyenkor is esélytelen a belső meghajtóra, a Windows mellé telepíteni.
Egész egyszerűen meghülyül az USB meghajtótól.
Nincs titkosítva a teljes meghajtó?
Beküldte magic-box -
Értékelés:
Nincs titkosítva a teljes meghajtó?
Beküldte cigam -
Értékelés:
Miért ne lenne rádugva telepítésnél?