Mostanában minden hétre jut valami ingyen játék. Most egy klasszikus került az ajándékozások sorába: Alone in the Dark: The Trilogy 1+2+3.

Amikor a sötétség még pixelekből épült

Van egy sajátos, nehezen körülírható érzés, amikor az ember visszagondol a számítógépes játékok fiatalkori élményeire. Nem a felbontás, nem a textúrák részletessége, nem a filmszerű átvezetők jutnak eszébe először, hanem az a csendes feszültség, amikor egy sötét szobában, késő este, lehalkított hangszóróval próbálta túlélni az ismeretlent. Az Alone in the Dark trilógia pontosan ilyen emlékeket hagyott maga után.

Az 1990‑es évek elején ez a sorozat nem egyszerűen játék volt, hanem kapu egy új műfajba: a túlélőhorrorba. Akkor még nem tudtuk, hogy ezt így hívják – csak azt, hogy félünk, de mégis megyünk tovább.

Alone in the Dark (1992) – A kezdet, amikor minden új volt

Az első Alone in the Dark 1992‑ben jelent meg az Infogrames fejlesztésében, és azonnal letette a névjegyét. A játék H. P. Lovecraft mitológiájából merített ihletet, de nem próbálta egy az egyben lemásolni azt: inkább hangulatot, sejtelmes fenyegetést és kozmikus iszonyatot közvetített.

A történet a hírhedt Derceto kúriában játszódik, ahol a játékos két karakter közül választhatott: Edward Carnby, a magándetektív, vagy Emily Hartwood, aki nagybátyja rejtélyes halála után érkezik a házba. Akkoriban már ez a választási lehetőség is rendkívülinek számított.

Technikailag a játék forradalmi volt: előre renderelt hátterek előtt mozgó, sokszög‑alapú (polygon) karakterek jelentek meg fix kameranézetekkel. Ma ez archaikusnak tűnik, de akkoriban egészen döbbenetes látványt nyújtott. A kameraváltások kiszámíthatatlansága pedig nem hiba volt, hanem a feszültség egyik fő forrása.

Fiatalként sokan itt tanultuk meg, hogy nem minden ellenséget kell legyőzni. Néha a menekülés, egy bútor eltolása vagy egy csapda ügyes használata volt az egyetlen járható út.

Alone in the Dark 2 (1993) – A sötétség új arcai

A folytatás már egy évvel később megjelent, és merész irányváltást hozott. Az Alone in the Dark 2 megtartotta az alapmechanikákat, de a lovecrafti horror helyett egy sokkal „földhözragadtabb”, mégis groteszk világba kalauzolt.

Edward Carnby visszatér, ezúttal egy elrabolt kislány felkutatására. A helyszín egy kalóztematikájú kastély és környéke, ahol a természetfeletti elemek keverednek a rajzfilmszerűen eltorzított gengszterfigurákkal. Ez a hangulatváltás sokakat meglepett, megosztott, de egy dologban nem volt vita: a játék nehéz volt.

Fiatalkori emlékekben gyakran felbukkan az a bizonyos érzés, amikor a kevés lőszerrel, pontatlan irányítással és könyörtelen ellenfelekkel szemben minden egyes szoba túlélése kisebb győzelemnek számított. A mentési lehetőségek szűkössége tovább erősítette ezt a nyomasztó atmoszférát.

Alone in the Dark 3 (1994) – Western, homok és elfeledett istenek

A trilógia harmadik része talán a legkülönösebb. Az Alone in the Dark 3 a vadnyugatra helyezi át a cselekményt, egy szellemvárosba és annak környékére, ahol ősi indián mítoszok és föld alatti borzalmak keverednek.

Edward Carnby itt már tapasztalt hősként tér vissza, de a környezet teljesen új kihívásokat tartogat. A westernes hangulat – revolverekkel, sivatagi díszletekkel – elsőre idegennek hatott, mégis működött. A magány érzése talán itt volt a legerősebb: hatalmas, üres terek, kevés kapaszkodó, és az állandó érzés, hogy valami figyel a háttérből.

Ez volt az a rész, ahol sok játékos először érezte, hogy egy korszak lassan lezárul. A technológia fejlődött, a konkurencia erősödött, de az Alone in the Dark még mindig őrizte azt a nyers, kompromisszummentes hangulatot, amely miatt megszerettük.

Nosztalgia – amikor a félelem még lassan építkezett

Visszatekintve a trilógiára, nehéz elválasztani a játékokat attól az életkortól, amikor megismertük őket. Akkor még nem volt internetes végigjátszás, nem voltak patchek, és egy elakadás napokra is megakaszthatta az előrehaladást. Jegyzeteltünk, rajzoltunk térképeket, és egymásnak adtuk tovább a „titkos tippeket”.

Az Alone in the Dark trilógia nem a reflexeinket, hanem a türelmünket és a bátorságunkat tette próbára. A félelem nem hirtelen ijesztésekből állt, hanem abból, amit nem láttunk – és amit a képzeletünk hozzáadott.

Egy műfaj alapkövei

Ma, évtizedekkel később, a trilógia technikailag elavultnak tűnhet, de jelentősége megkérdőjelezhetetlen. A Resident Evil, a Silent Hill és számtalan modern horrorjáték mind ebből az alapból építkezett. Az Alone in the Dark: The Trilogy nem csupán három játék gyűjteménye, hanem egy korszak lenyomata. Egy időé, amikor a sötétség nem effektekkel, hanem hangulattal volt ijesztő – és amikor egy nyikorgó ajtó hangja elég volt ahhoz, hogy ösztönösen hátranézzünk a szobában.

Szóval, hölgyek, urak, nincs más dolgotok, mint ezen az oldalon (vagy a Giveaway oldalon) a „Add to library” gombra kattintva lehet a saját könyvtárhoz adni, majd letölteni és játszani.