1927. január 7-én történt meg az első hivatalos kereskedelmi transzatlanti telefonkapcsolat megvalósulása, amely lehetővé tette a nyilvánosság számára, hogy hangjukat az Atlanti-óceánon túlra közvetítsék. Ez a technológiai áttörés még nem használt semmiféle tengeralatti kábelt vagy műholdas technológiát, amelyeket ma már természetesnek veszünk. Ehelyett rádióhullámokon keresztül továbbították a jeleket.

A New York és London között kiépített kapcsolat debütáló napján mindössze 31 hívás jött létre. A hívások percenkénti költsége akkoriban 75 cent volt, ami egy átlagember számára rendkívül drágának számított. A szolgáltatás megindulása azonban jelentős mérföldkő volt, hiszen az emberek először érezhették, hogy a világ távoli részei is közvetlenül elérhetők egy új kommunikációs csatornán. A kapcsolat a Bell System és a brit Post Office közös munkájának eredményeként jött létre. A hívások az USA-beli Rocky Pointból (Long Island) és az angliai Rugby városából indultak, ahol nagy teljesítményű rádióállomások vették fel a jeleket. A technológia az úgynevezett amplitúdómodulált (AM) rádiójeleket használta, amelyek jelentős interferencia és zaj mellett működtek, ám mégis elegendő minőséget biztosítottak a beszélgetésekhez. Egyetlen beszélgetés egyidejű lebonyolítása volt csak lehetséges. Az aznap létrejött 31 hívás egy új korszak hajnalát szimbolizálta, amelyben az óceán már nem akadály, hanem egyszerű távolság volt a kommunikáció számára.

Az első transzatlanti telefonkapcsolat az előfutára volt a későbbi fejlesztéseknek. 1956-ban helyezték üzembe az első tengeralatti kábelt (TAT-1), amely jobb minőséget és nagyobb kapacitást kínált. A műholdas kapcsolat pedig a 1960-as években forradalmasította a globális kommunikációt, lehetővé téve a gyors és zökkenőmentes kapcsolatot a világ bármely pontja között.