Egy egyszerű ötlet, ami életeket mentett:  1952. február 5-én New York városában telepítették az első automatikus „Don’t Walk” (magyarul: „Ne lépj le”) jelzést, amely a gyalogosok védelmét szolgálta. Az új közlekedési eszközt a gyalogosbalesetek növekvő száma miatt vezették be, és hamarosan az Egyesült Államok, majd az egész világ városaiban elterjedt.Az 1950-es évek elején az autóforgalom drasztikusan megnőtt az Egyesült Államokban, és ezzel együtt a gyalogosgázolások száma is emelkedett. A nagyvárosok, különösen New York utcái, egyre veszélyesebbé váltak a gyalogosok számára, akiknek nem mindig volt egyértelmű, mikor kelhetnek át az úton biztonságosan.

A „Don’t Walk” jelzés bevezetése egyszerű, de hatékony megoldásnak bizonyult. A gyalogosok számára egyértelmű vizuális utasítást adott arról, hogy mikor biztonságos átkelniük az úttesten, így csökkentve a balesetek számát. Az első jelzőlámpák telepítése után rövid időn belül más amerikai nagyvárosok is átvették ezt a rendszert, majd a világ többi részén is elterjedt. Az 1970-es évekre a legtöbb modern város gyalogosbarát jelzőrendszerekkel rendelkezett, amelyek nemcsak a „Ne lépj le” jelzést, hanem a gyalogosoknak szóló visszaszámlálást és hangjelzéseket is alkalmazták.

A „Don’t Walk” jelzés bevezetése jelentős hatást gyakorolt a közlekedésbiztonság fejlődésére. Az ilyen típusú jelzőlámpák bevezetése az évtizedek során folyamatosan fejlődött. Bár ma már sok helyen a „Don’t Walk” jelzést piktogramok váltották fel, az eredeti ötlet és cél változatlan maradt: a gyalogosok védelme és a közlekedési balesetek csökkentése. Ez az egyszerű, de hatékony újítás hozzájárult ahhoz, hogy a városi közlekedés biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá váljon mindenki számára.