1924. július 29-én az Egyesült Államokban egy forradalmi jelentőségű esemény zajlott le, amely örökre megváltoztatta az emberek közötti kommunikáció lehetőségeit. Ezen a napon bonyolították le az első transzkontinentális (transcontinental) telefonhívást New York és San Francisco között. Bár a telefonvonal fizikai kiépítése már két nappal korábban, július 27-én befejeződött – az utolsó tartóoszlop is a helyére került –, a kereskedelmi szolgáltatás csak 1915. január 25-én indult el hivatalosan. Ez a hat hónapos várakozási idő nem technikai okokra, hanem stratégiai döntésre vezethető vissza. Az American Telephone and Telegraph Company (AT&T) ugyanis szerette volna, ha a vonal megnyitása egy különleges eseménnyel esik egybe: a Panama–Csendes-óceáni Világkiállítással (Panama–Pacific International Exposition), amelyet San Franciscóban rendeztek 1915-ben. Ez az esemény tökéletes alkalmat nyújtott arra, hogy a vállalat bemutassa a világ számára a kommunikáció új korszakának kezdetét.

Egy technikai csoda a XX. század hajnalán

A transzkontinentális telefonvonal létrehozása korának egyik legnagyobb műszaki vállalkozása volt. A projekt során több mint 13 000 mérföld (21 000 km) hosszúságú rézvezetéket feszítettek ki, átszelve az Egyesült Államokat keletről nyugatra. A hálózatot 130 000 darab tartóoszlop és több ezer kézi és gépi munkaerő építette. A rendszer fejlesztésében kiemelt szerepet játszott Dr. Frank B. Jewett, az AT&T kutatási igazgatója, valamint Alexander Graham Bell, a telefon feltalálója, aki aktívan részt vett az első hivatalos hívás lebonyolításában is. A telefonvonal olyan fejlett erősítő rendszereket (amplifier systems) alkalmazott, amelyek lehetővé tették, hogy a hang tisztán halható legyen a több ezer kilométeres távolság ellenére is. Ehhez korábban nem létező műszaki megoldásokat kellett kifejleszteni, köztük a vákuumcsöves jelerősítők (vacuum tube amplifiers) korai változatait, amelyek a hanghullámok veszteségmentes továbbítását biztosították.

Bár az első teszthívás 1914. július 29-én történt, az első hivatalos transzkontinentális telefonbeszélgetés csak 1915. január 25-én zajlott le ünnepélyes keretek között. A hívás során Alexander Graham Bell New Yorkból szólt bele a kagylóba, míg San Franciscóban Thomas Augustus Watson, Bell egykori asszisztense és technikusa fogadta a hívást. A legendás mondat – „Mr. Watson, come here, I want you.” – amelyet Bell 1876-ban először mondott ki telefonon, most újra elhangzott – ezúttal 5400 kilométer távolságból.

Ez a mozzanat nemcsak nosztalgikus visszautalás volt a telefon születésére, hanem egyben azt is szimbolizálta, hogy az emberi hang immár képes kontinenseket átszelni, összekötve az ország két szélén élő embereket.

A transzkontinentális telefonvonal jelentős társadalmi és gazdasági hatásokkal bírt. Lehetővé vált a vállalatok és hivatalok közötti közvetlen kapcsolat, meggyorsítva a döntéshozatalt, és elősegítve az Egyesült Államok gazdasági egységesülését. A személyes kommunikáció is új dimenziókat nyitott: immár nem volt szükség hosszú és költséges utazásokra ahhoz, hogy a családtagok kapcsolatba lépjenek egymással a keleti és nyugati part között. Egy ilyen fejlesztés az infrastruktúra szintjén is hatalmas előrelépést jelentett. A kommunikációs hálózat országos méretű bővítése megalapozta a későbbi rádiós és televíziós technológiák, valamint az internet fejlődésének alapját is.

Előzmények

Az AT&T vállalat eredetileg American Telephone and Telegraph Corporation néven működött. Története 1875-ben kezdődött, amikor Alexander Graham Bell feltaláló üzleti megállapodást kötött Gardiner Hubbarddal és Thomas Sandersszel, akik vállalták találmányainak finanszírozását. Bell célja egy „beszélő távíró” – azaz a telefon – kifejlesztése volt. A találmánya 1876-ban és 1877-ben is szabadalmat kapott. Ezt követően, 1877-ben megalakították a Bell Telephone Company nevű vállalatot.

Legfontosabb célkitűzésként a transzkontinentális vonal

1908-ban az AT&T első számú vállalati prioritássá tette a transzkontinentális telefonvonal megépítését – annak ellenére, hogy akkoriban még nem létezett olyan technológia, amellyel ez a cél megvalósítható lett volna. A vonalak hosszúsága miatt önmagukban még a loading coil-nak (terhelő tekercseknek) nevezett jelerősítő elemek sem tették lehetővé az átvitel kivitelezését. A megoldáshoz valódi tudományos áttörésre volt szükség: az elektromos jel hatékony erősítésére szolgáló eszközre. 1910-ben az AT&T bejelentette, hogy a vonal 1915-re, a San Franciscó-i világkiállításra (Panama-Pacific International Exposition) elkészül, amely esemény egyben a Panama-csatorna átadását is ünnepelte volna.

Az építkezés kezdete

Az elektronikus erősítők kifejlesztése nyomán a transzkontinentális telefonálás valós lehetőséggé vált. A kulcsszereplő itt a nagyvákuumú trióda elektroncső volt, amely Lee de Forest feltaláló audion nevű háromelemes elektroncsövének továbbfejlesztett változata volt. 1912-ben megkezdődött a vonal tényleges kiépítése Sacramentótól kelet felé haladva. 1913-ban az AT&T már tesztelte a triódás erősítők hatékonyságát a távolsági hálózaton. Ugyanezen év őszén elkezdték az építkezést nyugat felől is, Denverből indulva. A keleti szakaszokat eközben korszerűsítették.

A vonalépítés országos szinten zajlott, hasonlóan ahhoz, ahogyan az 1860-as években a távíró és a vasút kötötte össze az országot. A Salt Lake City és Wendover közötti szakasz különösen problémás volt. A hőség gyakran elérte az 54 °C-ot (130 °F), és a napfény vakító ereje szinte lehetetlenné tette a nappali munkát. Végül 1914. június 17-én Wendovernél felállították az utolsó oszlopot és kifeszítették az utolsó vezetéket – ezzel elkészült az Egyesült Államok első transzkontinentális telefonvonala.

Az első parttól partig tartó hangkapcsolat

1914. június 17-én az AT&T cég Wendover városában felállította az utolsó oszlopot, a mintegy 130 000 darabból álló sorozat részeként. Az ezen a napon elvégzett huzalozássplice több mint 5400 kilométernyi telefonvezetéket egyesített, létrehozva ezzel az első olyan telefonvonalat, amely összekötötte az Egyesült Államok keleti és nyugati partját. A történelmi jelentőségű esemény meglepően csendben zajlott: a vezetékeket összekötötték, zászlókat tűztek a keresztrudakra, és néhány fénykép készült a pillanatról.

Az első tesztelés 1914 júliusában zajlott le: az AT&T elnöke, Theodore Vail élő beszélgetést folytatott az Egyesült Államok egyik partjáról a másikra. A hangját három helyen – Pittsburghben (Pennsylvania), Omahában (Nebraska) és Salt Lake Cityben (Utah) – erősítőállomásokon keresztül továbbították. Volt azonban egy bökkenő: az AT&T fél évvel megelőzte a világkiállítás nyitányát, így nem volt alkalmas időpont a nyilvános ünneplésre. Ezért a vállalat megvárta 1915. január 25-ét, amikor is nagyszabású ünnepség keretében hivatalosan is megnyitotta a szolgáltatást.

Négy helyszínről kapcsolódtak be az eseménybe. Az AT&T társalapítója és a telefon feltalálója, Alexander Graham Bell New Yorkból hívta hosszú ideig segítőjét, Thomas A. Watsont San Franciscóban. Bell ugyanazokat a szavakat mondta, mint 1877-ben az első sikeres telefonhívás alkalmával:
„Mr. Watson, jöjjön ide. Szükségem van Önre.”

Watson tréfásan válaszolt:
„Sajnálom, Mr. Bell, most már legalább egy hét lesz, mire odaérek.”

Ez a válasz szellemesen utalt a több ezer kilométeres távolságra: Bell New Yorkból, Watson pedig San Franciscóból beszélt – ahol türelmesen várta ezt a történelmi hívást.

Röviddel ezután Woodrow Wilson, az Amerikai Egyesült Államok elnöke is bekapcsolódott a beszélgetésbe a Fehér Házból. Az AT&T elnöke, Theodore Vail eközben Georgia állambeli Jekyll Islandről szólt hozzá az eseményhez.

A transzkontinentális vonal New York City és San Francisco között húzódott, összesen 13 amerikai államon át. Négy réz vezeték futott 130 000 fából készült oszlopon. A nagy napra mintegy 1500 AT&T-alkalmazott állt készenlétben az egész vonal mentén – Jekyll Islandtől egészen New Yorkig –, hogy bármilyen meghibásodást azonnal elhárítsanak.

A történelmi hívás során New York polgármestere, John Mitchel, és San Francisco polgármestere, James Roth is szólt egymáshoz. Mitchel így üdvözölte nyugati kollégáját:
„Üdvözlöm Önt, mint New York polgármestere, mely a Kelet kapujában áll, San Francisco polgármesterét, mely a Nyugat kapuját őrzi. Messze van San Francisco, de úgy érzem, hogy e transzkontinentális telefonvonal befejezésével városaink immár kétszeresen is össze vannak kötve: először a Panama-csatorna révén, mely gyors tengeri kereskedelmet tesz lehetővé, most pedig a telefon által, mely az emberi hang erejével kapcsol össze minket.”