1969. július 3-án a Kaliforniai Egyetem Los Angeles-i kampusza (UCLA) sajtóközleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy:
„Ez lesz az első állomás egy országos számítógépes hálózatban, amely először kapcsolja össze különböző gyártóktól származó, különböző gépi nyelveken működő számítógépeket egy közös időosztásos rendszerbe (time-sharing system).”
A közlemény így folytatódott:
„A hálózat létrehozása jelentős előrelépést jelent a számítástechnika terén, és előfutára lehet a jövő nagy kiterjedésű számítógépes hálózatainak.”
Mennyire igazuk volt! Ez ugyanis az internet megszületésének első hivatalos lépése volt. Maga az első adatátvitel ezen a kezdetleges hálózaton azonban csak később, 1969. október 29-én történt meg. A sajtóközlemény teljes szövegét egy könyvben található szkennelt változatból rekonstruálták, a következőkben ennek gépelt változata olvasható:
UCLA sajtóközlemény – 1969. július 3.
Az UCLA lesz az első állomás egy országos számítógépes hálózatban, amely először kapcsolja össze különböző gyártóktól származó, különféle gépi nyelveken működő számítógépeket egy közös időosztásos rendszerbe.
A hálózat létrehozása jelentős előrelépést jelent a számítástechnika fejlődésében, és előfutára lehet a jövő nagy kiterjedésű számítógépes hálózatainak.
A nagyszabású projektet az Amerikai Védelmi Minisztérium Fejlett Kutatási Projektek Ügynöksége (ARPA, ma DARPA) támogatja, amely az elmúlt évtized során számos számítástechnikai kutatás, technológia és alkalmazás úttörője volt. A hálózat létrehozásának ötletgazdája és vezetője Dr. Lawrence G. Roberts, az ARPA munkatársa.
A rendszer lényegében lehetővé teszi mintegy 15 számítógépes kutatóközpont számítási kapacitásának, programjainak és szaktudásának közös használatát – ezek a központok az UCLA-tól egészen az M.I.T.-ig terjednek. Kaliforniában további csomópontok (ún. node-ok) lesznek a Rand Corporation és a System Development Corporation (mindkettő Santa Monicában), a University of California Santa Barbara és Berkeley kampuszain, a Stanford Egyetemen, valamint a Stanford Research Institute keretein belül.
A hálózat első fázisa már az őszi hónapokban megkezdi működését, és egy kisebb alhálózatot fog alkotni az UCLA, a Stanford Research Institute, a UC Santa Barbara, valamint a University of Utah összekapcsolásával. A teljes hálózat 1970 végére válhat teljessé.
Az UCLA projektjét Leonard Kleinrock mérnökprofesszor vezeti, aki egy példán keresztül mutatta be a rendszer működését:
A „Számítógép A” programozói egy elmosódott fényképet szeretnének élesíteni. Programjuk átküldi a képet a „Számítógép B”-nek, amely a számítógépes grafika szakértője, és utasítja annak programját a kép élesítésére és kontrasztjának javítására. Ha a „B” gép további számítási kapacitást igényel, kérheti a „Számítógép C” segítségét.
Az adatcsomagok addig kerülnek vissza és előre, amíg a „B” gép megfelelőnek nem találja az eredményt, majd visszaküldi a feldolgozott képet az „A” géphez. Dr. Kleinrock szerint ezek az üzenetek másodpercek alatt képesek átszáguldani az országon.
Az UCLA mintegy 20 főből álló csoportja, köztük 15 végzős hallgató, kiemelt szerepet kap a projektben mint a hivatalos hálózati mérőközpont: ők elemzik majd a számítógépek közötti interakciót, a hálózat viselkedését, összevetik a mért teljesítményt az elvárásokkal, és folyamatosan figyelemmel kísérik a hálózat hatékonyságát. Ehhez egy különleges számítógépet, a Sigma 7-et használják majd, amelyet a Scientific Data Systems (Los Angeles) fejlesztett ki.
Minden egyes számítógépet saját IMP-vel (Interface Message Processor) szerelnek fel, amely egyfajta „fordítóként” működik a különböző számítógépes nyelvek zűrzavarában (Bábel tornya analógia), és egyben üzenetkezelőként és forgalomirányítóként is szolgál.
Dr. Kleinrock megjegyzi, hogy a számítógépes hálózatok nem teljesen új fogalom. Az 1950-es évekbeli SAGE radarrendszer az egyik első ilyen megoldás volt, amelyet az SABRE légitársasági foglalási rendszer követett. Jelenleg a világ legnagyobb számítógépes hálózata az USA elektronikus kapcsolású telefonrendszere.
Ezek a rendszerek azonban mind nagyon specializáltak és egycélúak, ellentétben az ARPA által tervezett új hálózattal, amely különféle számítógépeket köt össze, és széles körű, nem titkosított kutatási feladatokat szolgál majd ki.
„A számítógépes hálózatok jelenleg még csak a gyerekcipőben járnak” – mondja Dr. Kleinrock. – „De ahogy fejlődnek és egyre kifinomultabbakká válnak, várhatóan megjelennek majd az úgynevezett számítógép-szolgáltatók (computer utilities), amelyek – akárcsak a mai elektromos vagy telefonhálózatok – képesek lesznek otthonokat és irodákat kiszolgálni országszerte.”
