1960. szeptember 12-én az IBM újabb mérföldkövet jelentett be a középkategóriás számítógépek világában: napvilágra hozták az IBM 1410 modellt, amelyet egészen 1970-ig gyártottak. Ez a gép a vállalat legendás 1400-as sorozatába tartozott, és bár felépítésében nagymértékben hasonlított az előző években óriási sikert aratott IBM 1401-re, egy lényeges újítással emelkedett ki elődjétől. Az 1410 ugyanis három helyett ötkarakteres címzést támogatott, ami azt jelentette, hogy a 1401 memóriakapacitásának ötszörösét, mintegy 80 ezer karaktert tudott tárolni – ez a korszak üzleti adatfeldolgozási igényei szempontjából óriási előrelépésnek számított.

Az IBM 1410 nem csupán megnövelt teljesítménye miatt bizonyult vonzónak a közepes méretű vállalatok számára. A rendszer egyik legérdekesebb jellemzője az volt, hogy képes volt emulálni az IBM 1401 működését, így a felhasználók zökkenőmentesen futtathatták meglévő alkalmazásaikat, miközben kihasználhatták az új hardver által kínált többletkapacitást. Ez a képesség a számítástechnika történetében a virtualizáció egyik korai példájának tekinthető: a kompatibilitás biztosításával az IBM megóvta ügyfeleit attól, hogy drága szoftvereket kelljen újraírniuk vagy lecserélniük.

A 1410 megjelenése jól illeszkedett abba az időszakba, amikor az adatfeldolgozás már nem csupán a nagyvállalatok privilégiuma volt, hanem egyre több közepes méretű cég is hozzáférhetett a korszerű számítógépes megoldásokhoz. Az IBM 1410 hosszú ideig szolgálta a vállalati ügyvitelt és a kereskedelmi számításokat, és hozzájárult ahhoz, hogy a számítógép lassan, de biztosan a mindennapi üzleti működés elengedhetetlen eszközévé váljon.