1960. augusztus 12-én pályára állították Echo 1-et, a világ első kommunikációs műholdját. Bár a mai értelemben vett műholdakkal ellentétben az Echo 1 nem erősítette és nem továbbította a jeleket, hanem passzív reflektorként működött: a Földről küldött rádiójeleket egyszerűen visszaverte a felszínére érkező irányba. Ez a technológia akkoriban forradalminak számított, hiszen lehetővé tette, hogy a világ két, egymástól távoli pontja közvetlen rádiókapcsolatot létesítsen műhold segítségével.

Az Echo 1 egy hatalmas, 30 méter átmérőjű felfújható alumíniumbevonatú Mylar-gömb volt, amely a napsütésben szabad szemmel is jól látszott az égen. Pályája alacsony Föld körüli pálya (LEO) volt, így több alkalommal is áthaladt a kontinensek fölött. Az amerikai NASA célja nem csupán a kommunikációs lehetőségek kipróbálása volt, hanem a műholdas rádióhullám-terjedés, a légköri sűrűség és a műholdpályák változásának tanulmányozása is.

Az Echo 1 különlegessége, hogy nem rendelkezett saját energiaforrással vagy elektronikával, teljesen a földi állomások technológiájára támaszkodott. Ez a megoldás rendkívül egyszerűvé és megbízhatóvá tette, ugyanakkor korlátozta a felhasználhatóságát. A projekt sikeresnek bizonyult, és előkészítette az utat az aktív kommunikációs műholdak, például a Telstar, majd a Syncom sorozat előtt.

A műhold egyszerűsége ellenére forradalmi szerepet játszott a kommunikáció történetében, mivel bebizonyította, hogy a műholdak képesek rádió-, televízió- és telefonjelek közvetítésére nagy távolságokra. Ez a felismerés megalapozta a későbbi, fejlettebb kommunikációs műholdak fejlesztését.

Az Echo 1 műhold sikere számos területen hozzájárult a technológiai fejlődéshez:

• Megmutatta, hogy lehetséges műholdak segítségével telefonhívásokat és televíziós adásokat továbbítani nagy távolságokra, ami kulcsfontosságú volt a globális kommunikáció kiépítésében.
• Elősegítette a modern aktív kommunikációs műholdak fejlesztését, amelyek már saját erősítő rendszerekkel működtek, és nem csupán visszaverték a jeleket.
• Inspirációt adott a későbbi, fejlettebb műholdas projektekhez, mint például a Telstar 1 (1962), amely már aktívan továbbította a jeleket, és lehetővé tette az első valódi élő televíziós közvetítést Európa és Amerika között.

Bár az Echo 1 csak egy egyszerű „fémgömb” volt az űrben, mégis hatalmas lépést jelentett a műholdas kommunikáció fejlődésében. Előkészítette az utat az olyan műholdas rendszerek számára, amelyek ma már elengedhetetlenek a modern telefonhívásokhoz, televíziós műsorszóráshoz, internetkapcsolathoz és GPS-technológiához. Az Echo 1 és utódja, az Echo 2 nem csupán technológiai kísérletek voltak, hanem bizonyították, hogy a műholdak kulcsszerepet játszanak a globális kommunikáció jövőjében, és megmutatták az emberiség számára, hogy az űrtechnológia milyen lehetőségeket rejt a földi kapcsolatok fejlesztésében.