A 19. század közepén a világ egyre jobban összekapcsolódott, a vasút és a gőzhajók forradalmasították a közlekedést, de a távolsági kommunikáció még mindig hetekbe telt. A távíró (telegraph) megjelenése új lehetőségeket nyitott meg, ám annak vezetékes infrastruktúrája földrajzi akadályokba ütközött – leginkább az óceánokban. Az Atlanti-óceán két partján – Észak-Amerikában és Európában – már többször is megkísérelték, hogy egy távközlési kábelt helyezzenek el a tengerfenéken, de minden próbálkozás kudarcba fulladt.

1858. augusztus 5-én, négy sikertelen kísérlet után végre sikerrel zárult egy történelmi vállalkozás: az amerikai kereskedő és üzletember, Cyrus West Field vezetésével elkészült az első, működőképes transzatlanti távírókábel, amely Európát és Észak-Amerikát kötötte össze. A munkálatok mintegy két hónappal korábban kezdődtek, és technológiai és logisztikai kihívások sorát kellett leküzdeni, hogy a tenger fenekén mintegy 4 000 kilométeres kábelhálózat létrejöjjön. 1858. június 10-én két hajó – a brit HMS Agamemnon és az amerikai USS Niagara – indult útnak, hogy egy kábelt fektessen le Írország és Új-Fundland között. A munkálatok augusztus 5-én fejeződtek be, és az első próbajel augusztus 12-én ment végig a több mint 2500 kilométer hosszú tengeralatti vezetéken. A kábel ugyan alig több mint egy hónapig működött megbízhatóan, de bebizonyította a transzatlanti kommunikáció műszaki megvalósíthatóságát, ami óriási áttörést jelentett a XIX. század közepének információs technológiájában. Ezt megelőzően a hírek akár több hétig is utazhattak hajóval az Atlanti-óceán két partja között, az új technológiával viszont az üzenetváltás percekre rövidült.

A kábelen keresztül elküldött első üzenetek között volt egy történelmi jelentőségű kommunikáció James Buchanan amerikai elnök és Viktória brit királynő között. Összesen mintegy 400 táviratot továbbítottak a vezetéken, mielőtt az szeptember 18-án végleg meghibásodott. Az akkori technológiai színvonal még nem tette lehetővé a kábel javítását a tenger fenekén, így a projekt meghiúsult – de mégsem tekinthető kudarcnak.

Bár a korai kábel gyors tönkremenetele visszalépést jelentett, Field nem adta fel a tervet. Az első transzatlanti kábel bizonyította, hogy egy ilyen kommunikációs rendszer kivitelezhető, és ezzel megnyitotta az utat a későbbi, sikeresebb tengeralatti kábelek előtt. A mérnökök tanultak a hibákból, és újabb befektetők segítségével 1866-ra sikerült tartós, megbízható vezetéket fektetni, amely évtizedekig szolgálta az interkontinentális kapcsolattartást.