A vezeték nélküli távközlés új korszakot nyitott: 1907. október 17-én hivatalosan is megkezdődött az első transzatlanti vezeték nélküli távíró szolgáltatás, összekötve Írországot és Kanadát. A 20. század elején a hagyományos transzatlanti távközlés, mint a tengeri kábelek, drága és megbízhatatlan megoldásnak bizonyultak. Guglielmo Marconi, az olasz származású feltaláló és mérnök, felismerte, hogy a vezeték nélküli technológia forradalmasíthatja a távközlést. 1901-ben sikeresen átvitt egy Morse-jelzést Angliából Kanadába, bizonyítva, hogy a rádióhullámok képesek áthidalni az óceánt.
A 19. század közepén a világ egyre jobban összekapcsolódott, a vasút és a gőzhajók forradalmasították a közlekedést, de a távolsági kommunikáció még mindig hetekbe telt. A távíró (telegraph) megjelenése új lehetőségeket nyitott meg, ám annak vezetékes infrastruktúrája földrajzi akadályokba ütközött – leginkább az óceánokban. Az Atlanti-óceán két partján – Észak-Amerikában és Európában – már többször is megkísérelték, hogy egy távközlési kábelt helyezzenek el a tengerfenéken, de minden próbálkozás kudarcba fulladt.
