A 19. század közepén a világ egyre jobban összekapcsolódott, a vasút és a gőzhajók forradalmasították a közlekedést, de a távolsági kommunikáció még mindig hetekbe telt. A távíró (telegraph) megjelenése új lehetőségeket nyitott meg, ám annak vezetékes infrastruktúrája földrajzi akadályokba ütközött – leginkább az óceánokban. Az Atlanti-óceán két partján – Észak-Amerikában és Európában – már többször is megkísérelték, hogy egy távközlési kábelt helyezzenek el a tengerfenéken, de minden próbálkozás kudarcba fulladt.

1858. június 10-én két hajó indult útnak, hogy lerakja a világ első transzatlanti távközlési kábelét. Bár a vállalkozás rövid életűnek bizonyult, és a kábel néhány hónap múlva felmondta a szolgálatot, az esemény mégis mérföldkő lett az emberiség kommunikációs történetében. Ez volt az első komoly bizonyíték arra, hogy egy tengeralatti összeköttetés az Atlanti-óceánon keresztül technikailag megvalósítható.