1958. október 11-én a frissen megalakult NASA (National Aeronautics and Space Administration – Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal) elindította első űreszközét, a Pioneer–1 nevű szondát. Bár a küldetés nem érte el eredeti célját, a Hold felé tartó pályát, mégis mérföldkőnek számított az amerikai űrkutatás történetében, és értékes tudományos adatokat szolgáltatott a világűr felső rétegeiről.
A NASA megalakulása és az első kísérlet célja
Az Egyesült Államok 1958 nyarán hozta létre a NASA-t, válaszul a Szovjetunió 1957-es Szputnyik–1 sikereire, amelyek elindították az űrversenyt (space race). A korábbi katonai és kutatási szervezeteket, köztük a NACA-t (National Advisory Committee for Aeronautics), beolvasztották az új ügynökségbe, hogy egységes irányítás alá vonják az amerikai űrprogramot. A Pioneer–1 volt a NASA első hivatalos indítása, amelyet a Cape Canaveral-i (Florida) indítóállásról hajtottak végre. A küldetés célja az volt, hogy a szonda elrepüljön a Hold mellett, és gravitációs méréseket (gravitational measurements), valamint kozmikus sugárzásra (cosmic radiation) vonatkozó adatokat gyűjtsön.
A sikertelen, de tanulságos repülés
Az űreszközt egy Thor–Able típusú hordozórakéta emelte a magasba, ám egy programozási hiba miatt a rakéta nem érte el a tervezett sebességet. Ennek következtében a Pioneer–1 nem tudott Hold körüli pályára állni, hanem ballisztikus pályán (ballistic trajectory) repült tovább. A szonda 43 órányi repülés után, körülbelül 113 800 kilométer távolságig jutva, visszahullott a Föld légkörébe, és a Csendes-óceán fölött megsemmisült. Bár a küldetés nem valósította meg a Hold-közelítést, a NASA számára így is nagy jelentőséggel bírt: az adatok segítségével sikerült pontosabban meghatározni a Föld sugárzási övezeteinek (radiation belts) szerkezetét és a felsőlégkör hőmérsékleti viszonyait.
A Pioneer–1 több műszerrel is fel volt szerelve, köztük ionizációmérőkkel, geigercsövekkel, valamint mikrometeorit-detektorral. Ezekkel a NASA kutatói a világűr fizikai környezetéről kaptak addig ismeretlen információkat. A küldetés tapasztalatai kulcsfontosságúak voltak a későbbi Pioneer–3 és Pioneer–4 programokhoz, amelyek közül utóbbi már sikeresen elérte a Hold térségét 1959 márciusában. A Pioneer–1 így a tanulás küldetése lett – a kezdeti hibák ellenére bebizonyította, hogy az új űrügynökség képes komplex űreszközöket irányítani és adatokat visszajuttatni a Földre. A NASA első indítása egy korszak kezdetét jelentette. Bár a Pioneer–1 nem váltotta be minden reményt, a projekt hozzájárult a rakétaprogramok finomhangolásához, és előkészítette az utat a későbbi emberes űrrepülésekhez (manned space missions). A NASA a következő években a Pioneer-program keretében több sikeres szondát is indított, amelyek közül a legismertebbek, a Pioneer–10 és Pioneer–11, már a Naprendszer külső vidékeit is elérték. Mindez egy 1958-as, szerény, de úttörő kísérlettel kezdődött – a Pioneer–1 repülésével.
