A szovjet Venyera–3 (Venera 3) automata űrszonda 1966. március 1-jén elérte a Vénuszt, és becsapódott annak éjszakai oldalára. Ezzel ez lett az első űreszköz, amely egy másik bolygó felszínét elérte. Bár a szonda nem tudott adatokat továbbítani a Földre, történelmi jelentősége vitathatatlan, hiszen megnyitotta az utat a bolygóközi kutatások előtt.
A rakéta, amely megalapozta az emberes holdutazás sikerét. 1966. február 26-án indították el az első Saturn 1B rakétát a floridai Cape Canaveral űrközpontból. A Saturn 1B fő feladata az volt, hogy tesztelje az Apollo űrhajót, miközben a nagyobb és erősebb Saturn V rakéta fejlesztése zajlott, amely végül lehetővé tette az emberek Holdra juttatását. Bár a Saturn 1B-t nem a Hold-missziók végrehajtására tervezték, mégis kulcsszerepet játszott az Apollo-program sikerében.
1966. február 3-án a szovjet Luna–9 űrszonda végrehajtotta az első irányított, rakétafékezéses leszállást a Hold felszínén. Ez volt az első ember alkotta eszköz, amely sima leszállást hajtott végre egy másik égitesten, és sikeresen továbbított fotográfiai adatokat a Földre. Bár a Szovjetunió addig már 11 sikertelen próbálkozást tett a Holdra szállásra, a Luna–9 végül áttörést jelentett az űrkutatás történetében.
