1981. július 27-én egy mérföldkőhöz érkezett a személyi számítógépek története: mindössze körülbelül két héttel azelőtt, hogy az IBM megkezdte volna az első IBM PC tömeges kiszállítását, a Microsoft megvásárolta az operációs rendszerként használt 86-DOS teljes jogait. Az operációs rendszert korábban QDOS-nak (Quick and Dirty Operating System, azaz „Gyors és Piszkos Operációs Rendszer”) hívták, és a Seattle Computer Products (SCP) cégnél dolgozó Tim Paterson fejlesztette az Intel 8086-os processzoraihoz a rendszert. Ízlelgessünk azért: az alapja a Quick and Dirty-nek nevezett rendszer volt. Eme kifejezés egy olyan tulajdonságra utal, amelyet rövid idő alatt végeznek, anélkül, hogy nagy hangsúlyt fektetnének a pontosságra, azaz az eredeti szerző szerint is egy összecsapott fejlesztés volt.
Az MS-DOS története szorosan összefonódik az IBM és a Microsoft történetével. Az 1980-as évek elején az IBM úgy döntött, hogy belép a személyi számítógépek piacára, és ehhez szüksége volt egy operációs rendszerre. Az IBM kezdetben a Digital Research által fejlesztett CP/M rendszert szerette volna licencelni, de a tárgyalások kudarcba fulladtak. Ekkor az IBM a Microsoftot kereste meg, amelynek akkori vezetője, Bill Gates, felajánlotta, hogy beszereznek egy hasonló operációs rendszert. A Microsoft társalapítói, Bill Gates és Paul Allen továbbfejlesztették a Microsoft Disk Operating System-et, közismert nevén az MS-DOS-t, a seattle-i cég meglévő szoftverét használva alapként.